Kiss Rita: A „civilség” jelenkori problémái

1. rész: A humán terület

 

Célom nem a tudományos kutatás, vagy forráselemzés, és nem is új, vagy felújított elméletek gyártása, csupán a jelenkor civil társadalmában megjelenő tapasztalataim felsorakoztatása.

 

Gyakorló szervezeti tagként, pályázatíróként, és tanácsadóként saját tapasztalataimat, meglátásaimat szeretném bemutatni. Szükségét érzem, hiszen aki hasonlóképpen civil szervezetek működtetésével foglalkozik, felismerheti a saját nehézségeit, és megpróbálhat hatékonyan úrrá lenni a szervezet működési nehézségein. Tendenciákat próbálok felvázolni, amit tapasztaltam az elmúlt évek során. Tehát senki ne keressen magasröptű elméleteket és hivatkozásokat, hisz az élet jelenleg a tanítómesterem.

 

Szükségét érzem amiatt is, hogy kezdő szervezetek megláthassák az előttük álló nehézségeket, hogy tervezni tudjanak, és előre felkészülni ezen nehézségek hatékony kezelésére, hisz a működés során előre tervezhetővé válnak a folyamatok, ha előzetesen felkészültünk rá. És igyekszem segíteni gyakorló szakembereknek is, akik igyekeznek hatékony segítséget nyújtani a szervezeteknek a működtetés során.

 

Nos, vegyük először sorba, hogy humán területen milyen folyamatokról és tényezőkről beszélhetünk.

 

• hozzáértés
• elkötelezettség
• egyéb tevékenységek

 

A szervezetekben általánosságban jelenik meg, hogy a vezető tisztségviselők „viszik” az egyesületet. Minden az ügyvitelhez is kapcsolódó tevékenységet általában az elnök és a titkár bonyolít. Csak a nagy, évi több millió forintos gazdálkodást bonyolító szervezetek képesek saját munkatárs megfizetésére, hiszen ha csak egy minimálbéren foglalkoztatott alkalmazottal számolunk, akkor is több mint 1 millió forintos keretet kell előteremteniük erre éves viszonylatban.

A folyamatokba beletanulnak idővel, a gyakorlat útján szerzik meg a feladatok ellátásához szükséges ismeretanyagot. Ügyvitelre vonatkozó képzettségük, ismeretanyaguk általában nincs, hiszen a szervezet megalapításakor nem az az elsődleges szempont, hogy ki, milyen képesítéssel rendelkezik a szervezet működtetéséhez, hanem ki milyen indíttatásból, személyes elköteleződésből áll egy adott ügy mellé, melyhez a szervezetet létrehozzák. (Ne felejtsük el, hogy civil szervezetet ma egy ügy fontossága, szükségessége miatt alapítunk, nem hozzáértés alapján.)

Természetesen a tisztségviselők megválasztásakor sem a feladatok ellátásához szükséges hozzáértés az elsődleges feltétel. Gyakori - ha nem általános -, hogy a civil szervezet megalakulásakor elnöknek magát a kezdeményezőt választják meg, hisz nyilvánvalónak tekintik, hogy ő az adott feladat leggondosabb gazdája. Onnantól viszont a vezető tisztségviselő gyakorlatilag egyeduralmat élvez a „birodalmában”.

A tagság tulajdonképpen passzív elemként vesz részt a szervezet munkájában, eljár a rendezvényekre, és szinte mindent úgy csinál, ahogyan a vezetőség elvárja tőle, illetve asszisztál a tevékenységükhöz. Demokratikus, önszerveződő szervezetekhez viszonyítva sajnos elég hierarchikusan és diktatórikus módon folyik ilyen tekintetben egy adott szervezet működtetése. A közgyűlések alkalmával az elnök által kitalált programot természetesen és általában egyhangú egyetértésben elfogadják, és a programtervezés befejezettnek tekinthető, amit ki lehet húzni utána a teljesítendő feladatok listájáról.

Feltehetjük a kérdést, hogy ez vajon miért fordulhat elő. Véleményem szerint több tényezős a rendszer. Elsősorban azért, mert a passzivitás annak is köszönhető, hogy adott tag úgy véli, az elnök azért elnök, hogy ő intézkedjen helyette is – körülbelül hasonlóan, mint a választott politikusok esetében. Passzív szemlélőjévé válik az eseményeknek. A szavazásra bocsátott kérdésekben saját belátása, és a megfelelő tagsági lobbi hatására felteszi a kezét. Neki ez így nagyon kényelmes, hiszen gyakorlatilag nem kell tennie semmit, viszont ha valaki megkérdezi, akkor büszkén kihúzva magát eldicsekedhet azzal, hogy ő adott szervezet tagjaként munkálkodik.

A másik oldal, ami gyakorlatilag ennek az esetnek a fordítottja: „minek tegyek akármit is, ha úgyis van olyan, aki helyettem dolgozik?” Megnyugtató számára az a gondolat, hogy a számára szükséges információkkal rendelkezik, de nem kell érte tennie semmit, hiszen a képviselő, akit a tagság választott, pont ezért van.

 

Sok helyen tapasztaltam az elmúlt pár évben, hogy küzdenek a vezetők a tagság passzivitásától. Lenne munka, örömmel vennék a segítséget, szükség is van rá, mégis hiába próbálkoznak sokféleképpen, nem jutnak előrébb a tagság aktivizálásában. Ellaposodik minden civil kezdeményezés. A passzivitás nyomja el a szervezetek legtöbbször nagyon hasznos munkáját.

Pedig egy egyesület munkájában elég sok ember részt tudna venni, hiszen azt minimum tíz ember közös akaratával hozhatjuk létre. Egy alapítvány esetében azért kicsit másként alakulnak a dolgok, viszont biztos vagyok benne, hogy ott is meg lehetne találni a megfelelő bázist a közös munkához.

 

Oldal: Civil élet
Kiss Rita - pr és pályázati tanácsadó, közösségszervező - © 2008 - 2024 - kissrita.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat